Tavaly rendeztek először Európa Bajnokságot tájbringában, ami előszörre talán túlzásnak is tűnt: VB, EB – szinte sok is a jóból, meg hát a két verseny mezőnye között sincs túl nagy különbség. Mégis jó kezdeményezésnek bizonyult, különös tekintettel arra, hogy a felnőtt kategóriákat a kontinensviadalon ifi, junior és szenior kategóriákkal bővítették, újabb korosztályokat motiválva ezzel, hogy világversenyhez illő edzésmunkával készüljenek a megmérettetésre.
A felkészülésben azt hiszem nem is volt hiba, az idei tél a síelni vágyóknak ugyan nem kedvezett, de a kerékpáros alapozáshoz ideális feltételeket biztosított: a hétvégi hosszú tekerésekre rendszeresen összejött a csapat, és akár 4-5 órát is bringázhattunk a fagyhalál veszélye nélkül. így tavaszra már tényleg a terepre és a tájékozódásra koncentrálhattunk – két hazai és 3 külföldi versenyen vett részt a válogatott, és két hosszú hétvégét nyilvánítottunk edzőtáborrá, az elmúlt két évben népszerűvé vált őszi tájbringás sorozatot pedig idén előrehoztuk: márciustól az EB-ig 10 alkalommal gyűjtöttük a rutint a térképolvasáshoz, útvonalválasztáshoz.
Ezek után az olaszországi tájbringa EB-n meglepetést már csak a toszkán időjárás okozott: a jósolt 30ºC, napsütés helyett szinte minden nap esett az eső legalább 1-2 órát. Panaszra azért azt hiszem nem lehet okunk – az idő kellemes meleg, a sár elviselhető, szállásunk ideális, ellátásunk elsőrangú (kösz Sün), a terep változatos, a térkép korrekt volt. A rendezők ugyan kicsit „olaszosanâ€, de tisztességgel megoldották a feladatot, a négy versenyszám lement komoly hiba nélkül (persze lehet hogy ezalatt Zetor, aki ellenőrzőbíroként vett részt az eseményen, öregedett néhány évet…).
Az alig 1-2 éves múltra visszatekintő sprint szám terepe egy gerinctől a folyóvölgyig tartott, az előzetes várakozáshoz képest szolid szintemelkedésekkel, kiolvasható jelsűrűséggel, kevés útvonalválasztással. Első versenyszámként a térképpel való gyors kontaktusteremtés és állandó koncentráció jelentette a kihívást.
...és hogy nem volt tréfa, azt alátámasztja egy szembejövő, láthatóan nagyon összetört versenyző, véres arca alapján röntgen nélkül megszavazok neki egy orrtörést és kicsit beljebb húzom a féket... tovább...
A középtáv a már megszokott arcát mutatta, helyenként megállva is nehezen kiolvasható úthálózat „tizedelte†a mezőnyt, és itt a „pici mellémenések†gyakran 10-20-30 m szintet jelentettek, ami persze a részidőkben komoly nyomot hagyott. üdítő változatosságnak a felnőtt férfi pályát bevitték az emír (hogy az hogy került oda?) zárt vadasparkjába is, ahol a vaddisznók átlagon felüli sűrűsége volt a helyi látványosság, őrizték is a rendezők az összes kaput – vaddisznót nem, csak biciklistát eresztettek át.
A hosszútáv aztán ismét arról szólt amiről kellett – fizikailag kemény, térképolvasás szempontjából közepes/könnyű, útvonalválasztásokkal tüzdelt pálya. A távot ugyan a legtöbb kategóriában rendesen alálőtték: a felnőtt nőket 81 percre becsülték a kitűzött pályán, Tommola P�ivi-nek ezzel szemben csak 60 percre volt szüksége. A fiúk már nem nagyon panaszkodtak a pálya rövidsége miatt.
A hosszútáv és a váltó terepe részben átfedett, így tudhattuk mire számítsunk: sok szint, egyszerű úthálózat, sívó napsütés. Nagy meglepetés így már nem ért minket, már ami a terepet illeti, nem mondható ez el az eredményekről: egy tisztességes lóversenyen a tét sokszorosát nyerhette volna az, aki a magyar ifi csapat győzelmére tesz.
...érdekes élmény így ünnepelni, nem mondom, van hangulata, bár nem kifejezetten meghitt: az orosz női váltó például alig tud kiállni a dobogóra... tovább...
Figyelemre méltó az az egészséges versenyszellem, ami tavaly óta az ifi kategóriában kialakult – eredményeként a fiúk az erős középmezőnybe küzdötték magukat az egyéni számokban, és hogy ez váltóban sokkal többre is elég lehet, azt már nem kell bizonygatni. Szép volt fiúk! (Azért azt nem felejtem el, hogy bedobtatok a medencébe…).
én személy szerint büszke vagyok rá, hogy össze tudtunk fogni, koordinált edzésmunkát végző, vidám közösségi életet élő csapattá kovácsolódtunk, külön öröm, hogy ennek látványos eredménye is van.
és végül ízelítőnek néhány emlékezetes átmenet az idei EB pályáiból, az ifi fiúk kommentárjaival:
Attila: Számomra, a sprint maradt a legemlékezetesebb verseny, igazi pörgős, gyors pálya volt, kevés szinttel, illetve Anna felnőtt elit kategóriában egyedüli magyarként dobogóra állhatott. Leginkább a négyes-ötös és a hetes-nyolcas átmenet volt élvezetes. A négyes-ötös átmenet igazi dh-s száguldás volt, a végét kivéve ahol pedálig érő sziklák voltak, itt a cseh srác aki utolért oda is ütötte a középrészét, így kénytelen volt a bringáját a célig tolni. A hetes-nyolcas átmenet a jó pályakitűzés miatt maradt emlékezetes, mivel a nyolcas pont Montaione "óvárosának" közepén volt, a forgalom le volt állítva, egy kemény kaptató után, kávézók, kirakatok között lehetett száguldozni a cél felé
Marci: Ez az átmenet nekem emlékezetes maradt, mert ilyen amatőr hibát még a tájbringa pályafutásom alatt nem ejtettem. A kék nyilakkal jelölt úton szerettem volna eljutni a pontra. A férfi pálya 4-5-ös átmenetében a térkép nem jelölte a villanyvezetéket, én meg tájfutó szemmel azt kerestem, így ez egy kicsit bezavart és sikerült tovább zúznom a kereszteződésen. Mire leesett hogy itt valami bibi van, már egy szintben voltam a ponttal így kiszaggattam a betonra és fel a kisösvényekre. Ez az átmenetem +6 percbe került. De ebből is csak a tanulságot tudtam levonni, hogy nem szabad mesterséges objektumokra hagyatkozni, inkább az utakban bízzunk.
Attila: A hosszú távú verseny a toszkánai dombság "lankái" között Montespertoliban zajlott, igen sok szinttel, sárral fűszerezve… Az előző napok esőzései után lehetett számítani rá, hogy nem lesz száraz verseny, de arra, hogy némelyik pocsolyában elsüllyed az ember és a sár kánikulával párosul arra nem. Az egyes-kettes és az ötös-hatos átmenetet érdemes megemlíteni az egy körös ifi pályából. Az egyes-kettes, átmenetnek a patak utáni, szőlő menti része volt maradandó élmény, mivel a meredekség hatalmas sárral párosult, melyet már széttúrtak a korábbi versenyzők, utána felüdülés volt a réten keresztül begurulni az erdőbe. Az ötös-hatos átmenetben ismét meg kellett mászni a szőlő melletti emelkedőt, majd a déli forróságban szőlők és olajfák között kellett tekerni a nyílt terepen, a hatos pont közvetlen közelében érte kellemetlen meglepetés azt aki a rét szélén vezető utat választotta, mivel itt lábszárig érő dagonya volt. A hosszú távnak a befutója volt még emberpróbáló, éles jobb kanyar után 14-15%os emelkedő következett...
ádám (a győztes váltó első futójaként): talán ez a legroszabb átmenetem (A) ami nem a sprinten volt, mert azok értékelhetetlenül rosszak voltak Mert nem tudtam tekerni olyan gyorsan.a kettes pontot harmadiknak fogtam, úgy hogy láttam még elmenni az elsőt. Gyorsan utána mentem, le a hegyről, mikor kiértünk a házakhoz,az orosz elment jobbra a lett meg várt. én elmentem balra a patakon keresztül a házak mellett föl a hegyere, és mire a ponthoz értem a lett megelőzött és még sokan mások is. így hát felteszem azok akik a többi útvonalon mentek vagy sokkal erősebbek nálam, vagy jobb volt az az útvonalválasztás.
ádám: Ez az átmenet (B-kékkel jelölve) azért emlékezetes számomra, mert ez a terep tetszett a legjobban és volt másik útvonalválasztás is, és most szerintem kivételesen a jó utat választottam.
Képek:
A bajnokok (Mets Miki)
Hosszútáv (Mets Miki)
Váltó (Mets Miki)
Mindenféle (Marosffy Dani)
Egyéb:
