A mezőnyről elmondhatjuk, hogy olyan volt, mint a Szaknévsor: aki számított, benne volt. Kivételt képezett talán az ezúttal rendezőként foglalkoztatott Dosek Toncsi és az ideiglenesen külföldre szakadt Kaufmann Brigi.

A női mezőnyben nem túl nagy meglepetésre Füzy Anna volt a domina, simán nyerte mindkét napot, de hogy azért ne csak mindig dicsérjük, számomra feltűnő volt, hogy közel sem akkora előnnyel, mint azt kétségtelenül kiváló fizikai képességei indokolnák. Gondolok itt elsősorban a középtávra, ahol Marosffy Orsi 5 perces rajt-lekésését leszámítva csak kb. 10%-kal végzett mögötte, az ifi(nek is kicsi) Horváth Marcell pedig egyenesen megverte, úgyhogy ismét megerősödött az a gyanúm, hogy Anna nem tud hatékonyan versenyezni. Valószínűleg itt van a siker kulcsa, ez lehet a különbség közte és a nála egyébként nem erősebb Michaela Gigon között. Ezen a két versenyen a női mezőny egyébiránt eléggé egyhangú volt: második lett mindkét nap Marosffy Orsi, harmadik pedig Cseh Veronika.

Az ifi fiúknál Horváth Marci nyert mindkét nap, amiben az a poén, hogy ő F14-ből kényszerült fel a nagyok közé az összevonások miatt. De úgy látszik, számára a kor nem volt akadály. érdemes lesz odafigyelni erre a fiúra... Mögötte Beöthy ádám, Nagy Patrik és Hegedűs Gergő lettek még dobogósok.

A felnőtt férfi kategóriában mindkét nap Paul volt az esemény, de ez nem minden esetben az aranyérmet jelentette. Az első nap kikapta maga elé Bene Zoltánt, egy számunkra addig ismeretlen, mindössze 17 éves, salgótarjáni mountainbike versenyzőt, akinek ugyan kevés köze volt a térképhez, ereje viszont annál több. Duójuk igazán eredményes lett (1. és 3. helyek), tempójuk pedig Paul számára biztos, hogy emlékezetes... Második nap Paul ugyan - a mezőnyből talán egyedüliként - megtalálta az üdvözítő sorrendet (75-felé indítva, majd az 54 - 51 után vissza a faluba, végül az 55 - 56-tal befejezve), csak egy szépséghibával: a 74-es pontot kifelejtette belőle, így hiába jött imponálóan jó időt, a győztes a másik irányba kezdők közül került ki (55 - 56 - 70 - ... - 75). Itt Kese kergetett engem végig a pályán, átlag egy perces követési távolsággal, míg végül így is sikerült befutni. Mögöttünk pár perccel Ege lett a bronzérmes.

Nagy örömünkre a tájbringás mezőny szépen kerekedik, most is eljött pár új ember, közülük Kóbor Edit, csak mint potyautas merte bevállalni a női pályákat. élményeiről a Láberő magazinban is megjelent cikk, amelyet most itt is idézünk:

"Az elmúlt hétvégén volt szerencsém kipróbálni egy számomra eddig ismeretlen sportágat,nevezetesen a tájbringát.

Szombat délelőtt indultunk bringáinkkal felszerelkezve Budapestről és egy órán belül már ott is találtuk magunkat a Vértes egyik gyönyörű falucskájában, Várgesztesen, ahol is a versenyközpontot rendezték be a szervezők.

Maratonokhoz szokott szemem meglepve tapasztalta az aránylag kis létszámot, viszont szinte mindenki ismerősként üdvözölte útitársaimat, így hamar tudatosult bennem, hogy valószínű én vagyok itt az egyetlen újonc. Eddig alaptulajdonságomként tartott határozottságom hamar el is szállt mikor egy régebbi versenytérkép a kezembe került. Nézegettem jobbról, balról, alulról, felülről de ha azt mondom, hogy nem igazodtam ki rajta akkor egy kicsit szerényen fogalmaztam. Az igazság az, hogy inkább egy szabásmintának tünt mint térképnek, pedig láttam már egy-két turistatérképet. Tehát felülbíráltam korábbi elhatározásomat és úgy döntöttem, hogy inkább a másik Száguldó Virág csapattársamat kísérem el és nem nevezek be a versenyre megkímélve a szervezőket egy éjszakai kutatástól az eltűnt kezdő tájbringaversenyző után.

Tehát az első sokk után elkísértem csapattársamat nevezni, felkészítettük a bringákat, éltünk egy kis társadalmi életet és már indultunk is megkeresni a rajtot. Mert azt is meg kellett ám keresni, nem csak úgy alapértelmezettként itt egy rajt-cél állomás és usgyi! Megnéztünk a rajtidőnket - mindenkit egyesével, percenként indítanak - és már indultunk is, hogy beálljunk a rajt közelébe és vártuk az indítást. Montisok kis csapata heverészett a fűben, ismerősként üdvözöltek minket és az egyéb versenyek előtt tapasztalható rajtláznak nyomát sem találtam senkin. Mondjuk én egy kicsit izgultam a szabásmintára visszagondolva de bíztam Erában, ő ugyanis már rutinosabb versenyzőnek számít. Elérkezett az időnk, elrajtoltunk. Ez megint egy rám jellemző barokkos tulzás volt, mert a valóságban úgy zajlott a dolog, hogy az időmérő masina sípolt, mi elindultunk, elvettük a térképünket megnéztük, és csak néztük és néztük hosszú perceken keresztül a szokásos jól bevált forgatással fűszerezve, majd egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva megállapítottuk pontos helyzetünket és elindultunk.

Nem siettünk. A verseny lényege az, hogy adott pontokat adott sorrendben kell érinteni egy bizonyos szintidőn -180 perc - belül, viszont az útvonal opcionális.

Vannak alternatívák mint például, vékony szaggatott, vastag szaggatott vonal, vékony pontok, vastag pontok összessége. Még szerencse,hogy társamnak ezek az ösvények nehézségi fokát és meredekségét is jelentette nem csak a vonalakat látta mint én, amit pótlandó, útközben lelkesen magyarázott nekem abban bízva naívan, hogy a verseny végére mindent tudni fogok! Hihetetlen örömet éreztem, mikor megleltük az első pontot és akkor kezdtem hinni abban, hogy előreláthatólag nem az éjjeli vadakkal teli, egyébként vadregényes, erdőben fogunk éjszakázni, hanem Gánton a turista szálláson amit jó előre lefoglaltunk. A második pontnál már annyira fel voltunk dobva, hogy fotózkodtunk is megörökítendő a hitetleneknek is a sikert. és így tovább, szépen beértünk a célba röpke 73 perc alatt 5 pontot érintve és kb. 10 km-t megtéve és büszkeségtől dagadt a mellünk mikor is megláttuk az elsőnek célbaérkező Füzy Anna eredményét, aki 33 perc alatt teljesítette a távot, és hihetetlen gyorsasággal változott át örömteli mosolyunk bárgyú vigyorgásba. Hát igen, így is lehet...

összekaptunk magunkat meg a bringáinkat, gratuláltunk az ügyesebbeknek és elindultunk szállásunk felé a gánti turistaházba,ahol is a már korábban említett heverésző montis csapattal terveztük közös 10 ágyas szobánkban eltölteni az éjszakát. Egy jó forró zuhany és tiszta ruha vétele után, megéheztünk és bevetettük magunkat Piri néni világhíres éttermébe ahol is az est további részét roppant jó hangulatban sztorizással töltöttük.

Másnap reggel egy fejedelmi reggeli után, amit szintén Piri néni prezentált, elindultunk a verseny második napjára vissza Várgesztesre a Tájbringa Pontbegyüjtő Magyar Bajnokságra. Az előző napi bizonytalanságomnak nyoma sem volt, határozottan és nagy reményekkel néztem a verseny elé. Kezdeti önbizalmam morzsányira zsugorodott mikor a mezőny úgy szétspriccelt a tömegrajt után, hogy mi ketten csak kapkodtuk a fejünket hogy vajon merre is mehettek, és mi még mindíg a helymeghatározásnál tartottunk. Ezen a napon pontbegyűjtés folyt,a zaz adott 10 pontot mindenki úgy érintett ahogy a legjobbnak gondolta, így történhetett meg az,hogy a mezőny a szélrózsa minden irányába szaladt szét. Mi is elindultunk, nem lazsáltunk, sok-sok helyen keményen myomtuk, egyszer sem tévedtünk el, mindig tudtuk, hogy merre vagyunk és kissé elfáradva röpke 120 perc alatt minden pontot érintve beértünk a célba.

Csak halkan jegyzem meg, hogy az itt is elsőként beérkező Füzy Annának alig 60 percre volt ehhez szüksége. Gratulálok neki! Az eredményhirdetés után ismét a gánti étteremben Piri néninél kötöttünk ki ahol is jól megérdemelten beebédeltünk majd elindultunk haza.

Mindent összevetve megszerettem ezt a számomra eddig ismeretlen sportágat és őszíntén mindenkinek csak ajánlani tudom,hogy próbálja ki egyszer, biztosan tetszeni fog ha a természet szeretete társul némi kincskeresési hajlammal is. "

Honlap, eredmények: http://sev2007.shivling.hu