úgy voltam ezzel a maratonnal meg az egész Bükkel, mint a paraszt a feleségével a halálos ágyán: 'Tudod mit gondolok? Hogy te nem hozol nekem szerencsét...' Az előzményekről annyit, hogy jópár éve indultam a Bükk Maratonon és 25 km-nél eltörtem a felnit. Vállon kellett levinnem a bringát Felsőtárkányig, ahova jött értem az autó. Most meg az első lefele ötödik méterénél úgy felütöttem a hátsó kereket, hogy megint eltört a felni, ráadásul mire meg tudtam állni, még vagy 6 helyen további ütéseket kapott. Mindezt 10 km és 39 perc után.
Egy ideig szerencsétlenkedtem az út szélén, pótbelsőm ugyan volt, fel is tudtam tenni, de a törött felnivel nem mertem tovább menni, úgyhogy a cél csak annyi volt, hogy a visszaguruláshoz életet leheljek bele. épp bőszen pumpáltam, amikor jött az egyik csajom, ő meg szimplán beteg volt, szarul érezte magát, úgyhogy hamar megegyeztünk: ő adott nekem hátsó kereket, én meg neki kocsikulcsot. Röpke 36 perc állás után mehettem tovább. Addigra a mezőny legvége is elment már, úgyhogy töküres úton nyomhattam volna, de valahogy a harci kedvem a törött kerékben maradt... Egyébként is tartózkodóbb lettem a kövekkel szemben...
Bánkút után a lefelében két apróbb esemény: az ismeretlen keréken a váltó megpróbált a legkisebb fogaskerék alá váltani és sajnos sikerült is neki. Jól beragadt. Megállás, kirángatás, attól kezdve figyeltem, hogy ne váltsak alá. Az egyik DH-ban csörömpölés: valamit elhagytam. Attól féltem, hogy valami funkcionális alkatrész, úgyhogy megálltam és visszamentem megkeresni: csak egy imbuszkulcs volt a nyomorult. Lyukat vágott a táskán és kivetette magát.
Jött a nap fénypontja, az ördög-oldal. Nyomtam, amíg tudtam, atán a vége előtt 300 méterrel ráfutottam egy gonosz faágra, az megdobott én meg diszkréten belehemperedtem az avarba. Mire felgyűrtem magam a Bálványra, elfáradtam és úgy éreztem, hogy most már akár abba is hagyhatnánk.
Innen kisebb holtpontokkal tarkított agónia jött BLapátfalváig, csodálkoztam, hogy miért hagy le mindenki, aztán a célban kellett rájönnöm, hogy a fék folyamatosan ráfeküdt a felnire. Ezt persze elfelejtettem ellenőrizni, amikor a kereket kaptam. 67 km-t tettem meg behúzott fékkel, gondolom, egyébként is elfáradtam volna, de így meg aztán pláne.
A Katonasírokhoz már eszembe sem jutott feltekerni, de amilyen dágvány volt, akkor sem erőltettem volna, ha kicsattanok az erőtől. Ott ment el mellettem a hosszútáv két cseh győztese. ők megtekerték...
Az utolsó 5 km-n csak azon harcoltam, hogy ne hagyjon le senki a mögöttem jövők közül. Ez spec. sikerült (végre valami), sőt pár embert még lehajráztam. Külön köszönet CABkeronak, aki az utolsó felfelében megsúgta a titkot ('már csak 100 méter').
A hivatalos eredményem 4:56, az elvi 4:20 (77km). Ennél sokkal jobbat akkor sem tudtam volna, menni, ha minden összejön, de így legalább van egy csomó kifogásom. :))
Legközelebb XKovácsi? Hátha ott sikerül normálisan végigmenni... :))
