A tájfutás története

A tájfutás skandináv eredetű, aránylag fiatal sportág. A katonai kiképzés során már az 1870-es években végeztek tájékozódási jellegű tevékenységet, melynek során a katonák ismerkedtek a térkép és tájoló kezelésével. Hamarosan azonban tömegeket hódított meg és Bergenben (Norvégia) 1897. június 25-én meg is rendeztek egy "tájfutó" versenyt, amelyben útvonal választási lehetőségek voltak, de térkép nélkül. Ez az esemény a későbbi tájfutó versenyek ősének tekinthető, nemcsak Norvégiában, hanem az egész világon.

Hazánkban az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik (festőművész és atléta, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül érkezett haza, ahol megismerkedett a tájfutással) a hűvösvölgyi "Balázs kocsmától".  Ekkor más sportágak versenyzői (atléták, sífutók, turisták, birkózók, tornászok, sziklamászók, evezősök) mérték össze erejüket.

Néhány éves Csipkerózsika-álom után a negyvenes évek elején indult újra útnak a sportág, és erősödött napjainkig. Két irányzat alakult ki: az egyik a tájékozódási feladatok megoldására fektette a hangsúlyt, ez vezetett a mai túraversenyekig; a másik irányzat a sportág fizikai oldalát, a gyors feladatmegoldást is fejlesztette.

A versenyzőkedv hatására a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF) 1961-ben alakult meg, s ebben Magyarország alapítóként vett részt!

A Magyar Tájékozódási futó Szövetség 1970-ben vált önállóvá, kilépett a természetbarátok akkor már szorongatónak érzett kötelékeiből. Ebben a munkában oroszlánrészt vállalt Skerletz Iván, sportágunk legmeghatározóbb egyénisége, aki 1996-ban bekövetkezett haláláig a szövetség főtitkára volt.