Németországi rokonlátogatásunkhoz kapóra jött, hogy egymást követő hétvégén rendeztek Cseh- és Németországban is tájbringa versenyt, ami „pont†útba esett jövet-menet. Bár sajnos utóbbi versenyt engedélyek hiányában nem rendezték meg, de ez már nem tántorított vissza minket. A cseh versenyre való nevezés így is kalandosra sikeredett, mivel határidő után próbálkoztunk, nem értünk csehül, így a kiírást is elég nehezen sikerült dekódolni, aztán az angol/német levelünkre nem érkezett időben válasz, majd a megadott telefonszámon a szervező szintén csak anyanyelvén kommunikált. Végül sikerült a megfelelõ ember email címét megszerezni és jelentkezni. Lelkes amatőrként inkább csak a nyílt pályára neveztem, lévén, hogy a kiírásba nem írtak pályaadatokat, de a szervezõk „rábeszéltekâ€, hogy inkább induljak a korcsoportomnak megfelelő kategóriában, mert a nyíltban csak nyugdíjasok és 6 év alattiak versenyeznek. Hát legyen. Kiválasztottam a 11.3km-es, 14 ellenőrzőpontot tartalmazó távot. Szombaton volt a rövid és középtávú verseny, míg vasárnap a hosszútáv.
A verseny a lengyel-cseh határ menti Vidnava kisvároska melletti erdõben került megrendezésre. A versenyközpont egy a szocializmust túlélõ nyári gyerektáborban volt, aminek látványától elõtörtek a régi emlékek, és komolyan azt vártam, hogy mikor bújnak elõ az úttörõk a kisházakból trombitaszóra. Ehelyett egyre csak gyűltek és gyűltek a bringások. Gyors nevezés után kiderült, hogy mi vagyunk az egyedüli külföldiek :-) A nagyon segítõkész szervezõk átvezettek minket a szállásunkra a másik, szomszédos gyerektáborba (A két tábort egy patak választotta el egymástól, valószínűleg a fiú- és a lányszállásokat így választották szét). Gyors rendezkedés után, bringaszerelés és már rohanás is rajthoz, ami 4km-re volt a versenyközponttól.
Már a rajthoz való tekerés is élmény volt. Kedves kis falucskán a házak között, patak mentén, majd valami t?zoltó verseny/majális mellet és végül egy igazi vindóz háttéren átbicajozva (zöld mezõ sárgálló virágokkal, kék ég, pamacs felhõkkel, háttérben fenyõerdõ) melegíthetett be az ember.
A verseny terepe fõleg fenyõerdõben zajlott, néhol tavakkal kisebb mocsaras/vizenyõs területekkel megt?zdelve. Az úthálózat elég sűrű, a dózerúttól elkezdve, a fenyõtűpárnával és tobozokkal fedett ösvényekig minden fajta típusú talaj megtalálható volt. Szerencsére nagy meredek kaptatók nem voltak, a pálya jól tekerhetõ nem is igazán technikás, de azért lehetett szintet gyűjteni így is rendesen. Az elsõ nagy hibát egy ilyen „szint optimalizációs átvágáskor†követtem el egy hosszú átmenetben, amikor is letérve az útról egy kisebb lejtõ után a patak völgyben, addig keresgéltem megfelelõ átkelõ helyet, míg a túloldalt a várt tovább vivõ utat nem találtam meg, teljesen máshol volt, mint, ahogy számítottam. Ez a kis kitérõ rengeteg idõt és energiát elvett és még fél távnál sem tartottam. Ezek után már csak szimplán figyelmetlen voltam, így sikerült újabb két pontnál hibázni, utóbbinál meg teljesen eltévedni:-( Nem gondoltam volna, hogy ilyen elõfordulhat, de ahogy tekertem tovább, semelyik érintett keresztezõdés nem stimmelt a térképpel. Szerencsére hamar kilyukadtam egy betonútra, amibõl kiderült, hogy nagyon nem is vagyok rossz helyen. Ami tetszett a cseh bójákon, hogy a számuk egy kis fémlemezen a bója tartóoszlopán már 5-10 méterrõl leolvasható, nem kell oda tekerni hozzá, hogy biztosan meggyõzõdjek róla, hogy az-e, amit én keresek. A szállásunk melletti utolsó pont biztosította, hogy a végén az ember kitekerhesse magából az utolsó szuszt is a betonon beleadva apait anyait és diadalittasan érkezhessen be a másik táborban lévõ célba, de ekkor jött a meglepetés, a kordonozás az embert belevezette egy 30centi mély strandröppálya-homokozóba, majd aki ezt túlélte, annak jött egy 30-40centi vastagságú farönk átugratása. :-)
így sikerült a kategóriám elõkelõ utolsó pozícióját megcsípni, de ennek is nagyon örültem, hogy sikerült. :-) A saját, kézileg készített térképtartó is jól vizsgázott, nagyon kell egy megfelelõ térképtartó a tájbringaversenyhez.
Az estét a tábori konyhán kapott forró levessel, majd a csöpörgõ esõ és a sosem látott fenyõpollen porvihar elöl bemenekülve a szállásunkra egy kiadós alvással zártuk. Másnap Gombfoci indult élete második tájbringa versenyén nyílt kategóriában ( 6,9km, 7 ellenõrzõpont), a többi táv már túl hosszú volt, de szerinte ez is épp elég volt, ugyanis indultunk tovább Németországba. Neki is sikerült egyszer egy kis kitérõt tennie, ami súlyos idõveszteséggel járt, de a terep szerinte is nagyon ideális volt..
A rendezés már amennyire láttam én ilyen versenyt, nagyon jól sikerült. Ennyi térképtartós bringást még életemben nem láttam együtt. Nem vagyok hozzászokva, hogy kb. napi 250 versenyzõ is lehet kint a pályán és ennek ellenére még sincs „tömegnyomor†az erdõben. A versenyrõl beszámolt a cseh Telesport (ld. online 42:35-tõl) is, illetve az is tetszett, hogy a versenyközben különbözõ helyszíneken a rendezõk fotóztak, igaz ebbõl nem sok került ki a netre. A pálya útvonala is élvezetes, kellõen nagy terület? (a második nap A3-as méretű térképet adtak, igaz 20km feletti pályák voltak csak). Olcsó nevezés, szállás, étel, jó idõ és hangulat. Mi kell még? :-) Sok ilyen versenyt várunk idehaza is. Egyetlen negatívum volt a versenyközben néhány tekerõ mentalitása, de autóval is tapasztaltuk hasonlót: szembetalálkozáskor nem igazán szeretnek kölcsönösen félre húzódni annak ellenére, hogy lenne rá bõven hely, inkább a „vigyázz jövök, ugorj félre az árokba†stílus a nyerõ.
Amúgy ez a cseh-lengyel határszakasz gyönyörű, a maga kis dimbes-dombosságával, gyönyörű kastélyaival, elhagyatott alig forgalmas útjaival - közkedvelt bringatúrázós hely. Sok turistával találkoztunk, érdemes ide visszatérni. A németországi Harc-hegység pedig ideális felkészülési terep nyáron a mountenbikeosok télen a sífutók számára.
Az összes fotó megtekinthetõ a http://keptar.organic.hu/vidnava/ címen.
