Az első edzés január 13-án volt Pirtón. Itt 6-10 kilométer közötti technikás pályákon lehetet futni. A térkép jól követhető volt, a pontok többsége, pedig mélyedésekbe volt rejtve. Másnap a 2004-es középtávú céljából lehetett futni kétféle domborzati pályát és egy 5km-es pályát színes térképpel. A domborzati pályák meglehetősen technikásak voltak, mivel a finom domborzat kiolvasás mellett figyelni kellett az irányra és a távolságra. Mindkét pályán a pontok zöme dombon volt, amelyek között jellegtelen mélyedések, gerincek téveszthették meg a futókat. Vegyük példának a nagyobb 3,5 km-es pályát, hosszú átmenetek nem túl jellegzetes mélyedésekkel. Az első pont egyszerű, a kettes pont végig keresztbe ment egy ültetett fenyősoron, ami könnyen elvezethette az embert. De ha ezt túléltünk már egyszerűbb a helyzetünk. A pályán ezután inkább az iránymenet volt a nyerőbb választás, lásd 5-6 átmenet, ahol csak egy-két szaggatott vonalas mélyedés segítette a tájékozódást. Ha ezt valaki kevésnek találta, akkor kimehetett színes térképpel futni, ami szintén technikás volt az ültetett fenyőben elrejtett pontoknak és a ligetes részben a szárazárkoknak köszönhetően. Az edzések mellett Kova szervezett egy 600m-es SI-s sprintet egy kis levezetőként.

Ezután egy rövid melegedés a koleszban és el is kezdődött a délutáni edzés a Kötönyi-erdőben. Kétféle variáció volt, egy normál pálya térképpel, vagy egy 3-7km közötti memóriapálya. A 7km-es memóriapálya nehéz volt, mivel a hosszúság mellett, az átmenetek technikássága /a legtöbb átmenet keresztbe ment az ültetéssel/ és a nem jelölt irtások bizonytalanították el a futókat. Emellett a kicsi pályáról is kb. 40 perc alatt értek be. A normál 6 km-s pálya egyszerűbbre sikerült, mint a délelőtti, mivel sok pontra vezetett tisztáscsík vagy – sajnos – sok irtás.

Este edzői fórum volt utána Düdü tartott egy „rövid” előadást a versenyhelyzetekről.

Az utolsó nap tömegrajtos farsta pályák voltak 5, 7 és 10km hosszúságban a 2005-ös normáltávú helyszínén Kakas-hegyen csípős időben. A rajtnál 90 futó özönlött be az erdőbe, ami egy nagy svéd váltóbajnokságra emlékeztetett. A nagy pályán a célig harc volt végül Józsa Gabi futott be Létra előtt, a harmadik pedig Lenkei lett. A pályák a lehetőségekhez képest, összességében technikásak voltak. A HOEB-ra való felkészüléshez kiválóak voltak, az idő pedig elfogadható.

Jövőre újra lesz edzőtábor, amire érdemes lesz ismét eljönni.

Fényképalbum

Hori