Magyarország szoros versenyben a 15. helyen. A tegnapi sprint döntővel azonos helyszínen rendezték ma a sprint váltót, ráadásul mindkét versenyen át kellett futni a célon a pálya közben, így az aréna környékét alaposan bejárták a versenyzők. Érdekesség, hogy a hazaiak nem tették be a váltóba a tegnap első világbajnoki címét szerző Jerker Lysellt, mivel az összeállítást már a VB előtt rögzítették. Az első futók között még nem szóródott szét a mezőny, az első 19 váltó 80 másodpercen belül futott be. Már ekkor a végső győzelemre leginkább esélyes három váltó érkezett az élen. Lina Strand a svédeket hozta elöl, öt másodperccel mögötte a címvédő dán váltóba Emma Klingenberg helyett bekerült és a tegnapi selejtezőn futamot nyerő Cecilie Friberg Klysner jött, újabb hat másodperc különbséggel pedig a svájci Rahel Friederich. Gyurkó Fanni az élbollyal haladt és a kiváló hatodik helyen érkezett 30 másodperc lemaradással. A második körben Tue Lassen utolérte, majd megelőzte Gustav Bergmant, így a dánok vették át a vezetést a svédektől 13 másodperccel. Florian Howald a harmadik helyen tartotta a svájciakat újabb 10 másodperces hátránnyal. Az üldözők egy perc körüli távolságban voltak az elsőtől, Bakó Áron is ebben a bolyban érkezett a 13. helyen 1'26" lemaradással. A harmadik futóknál ismét megfordult a sorrend az első két helyen, Jonas Leandersson fordította át a 13 másodperc hátrányt 12 másodperc előnnyé S?ren Bobach ellenében. Martin Hubmann félperces lemaradásban hozta a svájci váltót a harmadik helyen, akikre feljöttek hét másodpercre a ma is remeklő tegnapi negyedik Kristian Jones révén a britek. Baumholczer Máté a 15. helyen hozta a magyar váltót 2'12" lemaradással. A befutó embereknél hamar kiderült, hogy Helena Jansson - annak ellenére, hogy kihagyta a tegnapi egyénit - nem tudja futósebességben felvenni a versenyt két ellenfelével, a pálya harmadánál már visszacsúszott a harmadik helyre, azt viszont simán megőrizte a célig a svédeknek. Maja Alm ma is szenzációs tempót diktált, már az egyes ponton (ez volt a leghosszabb átmenet) élre állt és a célig vezetett. Mivel a hármas ponton hosszabb kombináció jutott neki, tíz másodperc alá csökkent az előnye Judith Wyderrel szemben, de végül visszanövelte azt tizenhatra, így a tegnapi versenyhez hasonlóan ma ismét a svájcinak kellett gratulálnia a dobogó második fokáról. A britek simán bejöttek a negyedik helyre a Hausken révén ismét nagyot előre lépő norvégok és a csehek előtt. Weiler Virág a pódiumért küzdő csapatok mögötti boly végefelé érkezett be a 15. helyen, mindössze 19 másodpercre a 9. helytől. Így a magyar váltó három helyet javított a tavalyi eredményén. [caption id="attachment_1965" align="aligncenter" width="400"] A magyar váltó[/caption] A hétfői pihenőnap után kedden következik az első erdei verseny, a középtáv. 11:45-kor kezdenek a férfiak, 14:40-kor a nők.

Fotó: worldofo.com, Zentai László