Magyarország a 11. helyen végzett. Miskolc belvárosában, a Szent István téren került sor a Főiskolás VB sprint váltó számára. Az átfutópontként is használt befutópont mellett a cél környékén többször is feltűntek a versenyzők, így a nézők folyamatosan követhették a verseny állását. Az első futók között remekül teljesített Weiler Virág, végig az élbolyban haladt és végül egy nagy hajrával az észtekkel holtversenyben az első helyen futott be. Ekkor még szoros volt a verseny, az első tíz váltó huszonöt másodpercen belül váltott. A második futóknál a britek és a svájciak megléptek fél percre a mezőnytől. Tugyi Levente az átfutó ponton harmadik volt, a célba az üldöző boly végét jelentő nyolcadik helyen ért be. A harmadik körben a sprint egyénit megnyerő Kristian Mark Jones gyakorlatilag megnyerte a versenyt a briteknek, 1'09" előnnyel érkezett a célba a norvégok és csehek előtt. Bakó Áron az egyre inkább szétnyúló mezőnyben tartotta a nyolcadik pozíciót. A befutó embereknél a britek simán megtartották az első helyet, a tegnapelőtti győztes cseh Denisa Kosova pedig megelőzte a norvég váltót. A pódiumot jelentő helyekre a svéd, svájci és orosz váltó érkezett be hét másodperces különbséggel. Bertóti Regina a 11. helyre hozta be a magyar váltót. A világbajnokság utolsó két futamára Jávorkútra költözik a verseny. Holnap a középtáv következik 10 órától. A magyar indulók (zárójelben a rajtidejük): Károlyi Hanga (10:14), Becze Rita (11:18), Kovács Filoména (12:04), Viniczai Csenge (12:48); Bugár Gergely (10:27), Kovács Bertalan (10:51), Liszka Krisztián (12:05), Baumholczer Máté (13:15).

Fotó: WUOC sajtó