Elkezdődött a Főiskolás Világbajnokság. Szombat este a diósgyőri várban rendezték a VB hivatalos megnyitó ünnepségét. A csapatok bevonulása után az egybegyűlteket Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja, a szervezőbizottság elnöke; Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke; Kemal Tamer, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség végrehajtó bizottságának tagja és Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte. [caption id="attachment_1943" align="aligncenter" width="400"] A magyar zászló a megnyitón[/caption] A versenyzők nevében a finn junior világbajnok Anna Haataja és Tugyi Levente, a házigazda egyetem hallgatója mondta el az eskü szövegét. A versenybírók nevében Miháczi Zoltán fogadta meg, hogy a szabályok maximális betartása mellett látják el feladatukat. Végül a Vaga Banda társulat szórakoztatta a közönséget. A mai napon meg is kezdődött a versenyek sora a rövidtávú futammal. A pályák eleje Felsőhámor lakott területén haladt, ahol mesterséges tiltott területekkel kellett nehezíteni az egyszerű utcaszerkezet adta tájékozódási feladatot. Ezután következett a verseny legérdekesebb része, a lillafüredi függőkert, ahol az áthatolhatatlan falakkal elválasztott teraszok labirintusában kellett megtalálni a helyes utat a pontokhoz; végül a cél melletti lapos parkban levő néhány átmenet után ért véget a táv. A nőknél a cseh Denisa Kosova nyert, ezzel élete első egyéni érmét szerezte világversenyen. Kilenc másodperccel mögötte holtversenyben lett második a finn Maija Sianoja és az orosz Anna Dvorjanszkaja. Weiler Virág a pálya eleji hibák után szépen jött fel, egészen a 13. helyig. Szintén az első húszba került a 18. helyezett Bertóti Regina. Károlyi Hanga a 38., Becze Rita az 53. helyen végzett. A férfiaknál a brit Kristian Mark Jones rajt-cél győzelmet aratott, már az első ponton vezetett és végül több, mint fél perccel verte a mezőnyt. A dobogó további fokain svájciak állhattak: Jonas Egger és Florian Schneider. Bakó Áron a 16. helyet érte el, nyilatkozata szerint a hibák nélkül tízben lehetett volna. Tugyi Levente a 33., Bugár Gergely a 41., Kovács Bertalan a 74. helyen zárt. Holnap a 9:30-tól a hosszútávú verseny következik a Csanyik-völgyben. A magyar indulók (zárójelben a rajtidő): Bertóti Regina (10:22), Viniczai Csenge (10:34), Weiler Virág (11:24), Kovács Filoména (11:58), Liszka Krisztián (9:59), Tugyi Levente (10:31), Baumholczer Máté (11:19), Bakó Áron (12:29).

Fotó: WUOC sajtó