Középtávon is folytatódott a hazai dominancia. A középtávú döntővel véget értek az egyéni versenyek az idei Junior Világbajnokságon. A lányoknál Simona Aebersold ma sem adott esélyt senkinek, az első ponttól a célig vezetve végül közel két perccel verte a mezőnyt. Második helyre meglepetésre a lengyel Aleksandra Hornik jött be, Johanna Öberg bronzérme viszont papírformának nevezhető. A magyarok közül ma is Viniczai Csenge érzett rá legjobban a terepre, a négyes pontra becsúszott hiba nélkül tízbe kerülhetett volna, így a 24. helyen végzett. Szuromi Luca egyenletes teljesítményt nyújtva Csenge mögött nyolc másodperccel a 26. helyen zárt. Weiler Virág biztató kezdés után a pálya közepén többször is rontott, végül a 49. helyen ért be. A B döntőben Sárközy Zsófia győzött, Péntek Gréti 14., Goldmann Júlia 30. lett. A fiúknál ez a verseny is Thomas Curiger és Joey Hadorn összecsapását hozta. Az eddigi két számban rendre Hadorn győzött, most Curiger majdnem egy perc előnnyel verte honfitársát, nem is annyira a sebessége, hanem inkább a hibátlan versenyzése révén. A harmadik helyre kivételesen nem Isac von Krusenstierna jött be (ő a hatodik helyen zárt), hanem Audun Heimdal, megszerezve ezzel a norvégok első érmét. A tavaly egyeduralkodó finn Olli Ojanaho ma sem váltotta meg a világot, a pálya közepén elkövetett hibával kiesett az éremért küzdők köréből. A mieink közel azonos idővel végeztek a mezőny közepén: Zacher Márton 35., Dalos Máté 39., Ormay Mihály 42. lett. A B döntőben Miavecz Balázs 47., Egei Patrik 54. helyen végzett; Peregi Dániel pedig megnyerte a C döntőt. A mai két elsőséggel már a váltó előtt eldőlt, hogy Svájc lesz a világbajnokság legeredményesebb nemzete, mivel az öt aranyérmüket már senki nem tudja utolérni. Holnap a váltóval ér véget a VB. A fiúk 10:30-kor Dalos Máté - Zacher Márton - Miavecz Balázs és Peregi Dániel - Ormay Mihály - Egei Patrik, a lányok 11:15-kor Weiler Virág - Szuromi Luca - Viniczai Csenge és Sárközy Zsófia - Goldmann Júlia - Péntek Gréti összeállításban rajtolnak.

Fotó: JWOC