Pedig még marha mázlink is volt, ha nem esik előző csütörtökön pár centi hó, csak a csupasz jégen lehetett volna közlekedni, az pedig kicsit rosszabb a halálnál. Néhány vicces szakasz így is maradt, ahol a szél - képzavarral és szóismétléssel egyszerre élve - 'nyom nélkül eltüntette a nyomot', itt maradt a hóvakság és a reménykedés. A nyomfektetés egyébként is ránézésre napokkal előbb történhetett, de némi fantáziával lehetett követni, hogy merre járt egykor a ratrak. A hószán szerencsére a rendezők kezében volt, így a szaggatott nyomok megbízhatóbbak lettek volna, de azokat meg nem nagyon kellett használni, hiszen a jeges felszínen bármerre el lehetett közlekedni. Pöttyözött nyom csak egy helyen volt, mindjárt az első napi rajt után, kötelező jelleggel. Ez inkább tragikomédiába fulladt, mivel mindenki ment amerre látott, többen a telkek közé, hogy egy 2 méteres kerti kőfalon síugrással is gyarapítsák kelléktárukat.

�

A pályatervezést - különösen a hosszútávon - primitív kegyetlenkedés jellemezte, az a mentalitás, amivel a kisgyerekek a bogarak szárnyát tépkedik ki. Nesze, b+, itt egy lesiklópálya, menj fel rajta, ahogy tudsz! Felvonóval nem ér... Azért arra van egy fogadásom, hogy többen mégiscsak igénybe vehették, van pár meglepő részidő azon a szakaszon... Az rendben, hogy a terep eléggé szintes, de azért mégiscsak lehetett volna ezt kicsit humánusabban. Igaz, igyekeztek palástolni a dolgot, a pályaadatokban szerényen csak a tényleges szint felét vallották be. (A végeredmény: 13,6 km távra 700 méter szint. Király.).

Technikailag viszont hozta az osztrák szintet, ez sem volt nagyon bonyolult. Mivel itt már a tájbringa VB sem volt bonyolult, emiatt nem is keseregtünk volna, az azért kicsit meglepett, hogy második nap egy az egyben megismételtettek egy hosszú-átmenetet, ami ráadásul teljesen egyértelműen egy dózerút több kilométeres kihasználását jelentette, igaz, az első nap még sikerült meglepni a mezőnyt azzal, hogy a pont egyszerre volt körön kívül, illetve kódhibás... Ebben sikerült az osztrákokat lemásolni.

�

A férfi mezőny elvileg valamivel könnyebb lett volna, mint az osztrák, mert bár van Szlovákiának pár nagyon erős embere (mind el is jött...), de összességében nincsenek túl sokan, talán ha annyian, mint mi. Pedig mennyivel több havuk van. No, ezzel az elvvel két probléma volt; az egyik, hogy az a kevés ember sokkal jobban bírta a gyűrődést nálunk, valószínűleg ők ezt szokták meg, a másik, hogy jött még hozzá egy balkáni különítmény: Romániából csak a juniorok, velük nem volt dolgunk, Bulgáriából is juniorok, de ők felnőttben indultak és ha már így, akkor dobogóra is kerültek, sőt a hosszútávot a tavalyi Ifi EB győztes Stanimir Belomazev nyerte. A mi legjobbjaink úgy 130% körül mentek, amiből úgy tűnik, hogy az osztrák golfpályán még erősebb mezőnnyel szemben is jobbak voltunk...

�

A női vonal szerencsésebb helyzetben volt, Szlovákiának sajátos dipólusként csak nagyon fiatal, illetve kevésbé nagyon fiatal női versenyzői vannak, köztük már könnyebb volt érvényesülni. Első nap Szivák Ildi bronzérmének örülhettünk, majd a második napon Simon ágnes szlovák bajnok lett. Mivé lennénk mi a lányaink nélkül?