84 éves volt. Szeptember 4-én elhunyt az egyik legidősebb pécsi tájfutó, Dr. Angyal Tibor. Tihanyi László emlékezik rá: "Mint sok idős, régi tájfutó, ő is a cserkészként kezdte. Itt ismerte meg a természetet, a térképet, az erdei mozgást. A Pécsi Cisztercita Gimnáziumban érettségizett, és 1950-ben Pécsett megkezdte az orvosi egyetemet. A természetszeretet vitte az egyetemen a tájékozódási versenyzők közé és ő lett az akkor Haladás SE-nek nevezett tájékozódási egyesület alapítója. Az 1950-es években több országos csapatbajnokságon is indult és rendező volt az első baranyai országos versenyen (Standard Kupa). Az Egyetemet elvégezése után 1958-ban lépett be a Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkörbe (akkor még Pécsi Lendület Sportkörnek hívták) és itt versenyzett tovább – feleségével együtt. Sokszor találkozhatunk vele a 60-as évek versenyeinek eredménylistáján és régi fotókon. A versenyzés mellett számos verseny rendezője is volt, és részt vett az akkor használt fekete-fehér térképek készítésében. A tájfutás önállósodása után még évekig aktív résztvevője volt a megye tájfutó életnek. Emellett magashegyi túrázó is volt. Ö építette ki először a kapcsolatot az akkori Jugoszlávia  tájfutó versenyzőivel. Bekapcsolódott a POEÜ vezetésébe is, 2013-ig a sportkör elnökhelyettese volt. Sajnos az utóbbi 10-15 évben mozgásszervi betegsége nem engedte, hogy a hegyeket, erdőket járja. Utoljára 2010 őszén, a Fehérkúti Turistaháznál rendezett Csermely Vilmos emlékversenyen volt jelen. Azóta lakásáról nem tudott kimozdulni. 2016 szeptember 22-én, gyászmisén végleg elbúcsúztunk tőle."