A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 2018-ra is meghirdeti a Magyar Tájékozódási Futásért elnevezésű támogató programját.

A 2017-es program a támogatóknak köszönhetően nagyon sikeres volt, hiszen jelentős pénzügyi segítséget kapott a sportág, melynek eredményeképpen nőtt a pénzügyi mozgástér. Közel 5 millió forint támogatás érkezett a tájfutó társadalom tagjaitól a sportágfejlesztési célok megvalósítására, utánpótlás nevelésre, és az egyéb megjelölt célokra. Minden forintnak nagy jelentősege van és a pénz jó helyre került, a támogatások felhasználásáról bővebben olvashattok az év végén megjelent főtitkári beszámolóban.

A tavalyi támogatók jó példával jártak elöl. Fontos lenne, hogy idén még több támogatás érkezzen a tájfutás fejlesztésére, ezért kérünk mindenkit, aki megteheti, anyagilag is segítsen 2018-ban! A megbecsülésen kívül idén is viszonzást kapnak a Támogatók, a fokozatoknak megfelelően.

További részletek: Támogass Most Támogatói Program